A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán diplomáztam 2015-ben, ezt követően 2018-ban szakvizsgáztam dento-alveolaris sebészetből.
Rezidens éveimet a MH EK Honvédkórház Szájsebészeti Osztályán töltöttem, melyet már hallgató korom óta látogattam. Egy kötelező foghúzásos gyakorlat alkalmával betekintést
nyerhettem a szájsebészet és a kórházi élet mindennapjaiba, és akkor fogant meg bennem az
elhatározás a korábbi fogszabályzós terveim helyett, hogy szájsebész leszek. Munkám során elsősorban műtéti fogeltávolításokat és implantátumok beültetését végzem.
Ezek mellett kedvelt szakterületeim az esztétikus tömések, és az implantátumokon, saját fogakon rögzülő fogpótlások készítése. Törekszem mindig a páciensek számára is érthető, teljes körű tájékoztatást biztosítani, mind a konzultációk, mind a kezelések során, ezzel is eloszlatva a kezdeti félelmeket.
Jelenleg nem foglalaható időpont
Kérjük adja meg adatait, illetve válassza ki, hogy milyen kezelésre szeretne időpontot foglalni. Megjegyzésben kérjük jelezze felénk, hogy e-mailben vagy telefonon kereshetjük Önt.
Páciens koordinátoraink, pár órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségeik egyikén.
Időpont egyeztetés után megerősítő üzenetet kap email címére a megbeszélt időpontja részleteiről.