
Egy fog törésére soha nem számítunk: előfordulhat sportolás vagy egy baleset közben, de akár egy keményebb falat rágása során is. A sérülés súlyossága nagyon eltérő lehet: van, amikor csak egy apró zománcdarab válik le, máskor a törés a fog belsejét is érinti. A megfelelő kezelés kiválasztásához először azt kell megállapítanunk, milyen mélységű a sérülés, illetve mennyire maradt stabil a fog szerkezete; ismerjük meg a folyamatot.
Ahhoz, hogy megértsük egy sérülés jelentőségét, érdemes röviden áttekinteni a fog anatómiai felépítését, hiszen a törés helye nagymértékben meghatározza a kezelés módját.
A korona az íny felett látható rész, ami a rágásban és a beszédben is fontos szerepet játszik. Ez az a terület, melyet leggyakrabban ér külső behatás, ezért a legtöbb fogtörés is itt következik be.
A gyökér az állcsontban helyezkedik el, stabilan rögzíti a fogat, valamint ezen keresztül jutnak el a fog belsejébe a tápláló erek és idegek. Külső szemmel nem látható, állapotát röntgenfelvétellel lehet megítélni.
A zománc az emberi szervezet legkeményebb szövete. Ez a fogak látható, legkülső védőrétege, melynek elsődleges feladata, hogy megvédje a mélyebben fekvő rétegeket a mechanikai és kémiai hatásoktól. Bár rendkívül ellenálló, erős ütés vagy előrehaladott szuvasodás következtében ez is sérülhet.
A zománc alatt található dentin egy kemény, de rugalmas szövet; ez a fogak fő tartószerkezete. A dentin alkotja a fog tömegének nagy részét, kb. 70 százalékban ásványi, 20 százalékban szerves anyagokból áll. Apró csatornácskái kapcsolatban állnak a fog belsejével, ezért sérülése esetén gyakran jelentkezik érzékenység hidegre, melegre vagy édes ételekre.
A fog legbelső, élő része, ami kötőszövetben, erekben és idegekben gazdag. Feladata a fog táplálása, védelme és az olyan ingerek továbbítása az agy felé, mint a fájdalom, a hő vagy a tapintás. Ha a fogbél begyullad vagy elhal, az jellemzően fogászati kezelést (például gyökérkezelést) igényel.
A gyökeret kívülről a cement borítja. Ez a speciális szövet kapcsolja a fogat a körülötte található rostokhoz, amelyek az állcsontban rögzítik. Sérülése leginkább mélyebb törések vagy gyökérkárosodás esetén kerül előtérbe.
A legenyhébb esetek közé tartozik, amikor kizárólag a zománcból törik le egy kisebb darab. Ilyenkor sokszor csak érdesnek érezzük a letört fog szélét, fájdalom általában nem jelentkezik. nnek ellenére érdemes mielőbb felkeresni egy fogorvosi rendelőt, mert az éles szélek felsérthetik a nyelvet vagy az ajkakat, emellett az esztétikai eltérés is zavaró lehet.
A mélyebb sérülések során már a dentin is érintett lehet. Ebben az esetben gyakran kialakul hidegre vagy melegre jelentkező érzékenység, esetenként rágás közbeni kellemetlenség is. A szabadon maradt dentin könnyebben átengedi a külső ingereket, ezért a kezelés halogatása fokozhatja a panaszokat.
Ha a törés eléri a fogbelet, erőteljes fájdalom, lüktetés vagy akár vérzés is jelentkezhet. Bizonyos esetekben a sérülés után kezdetben kevés tünet tapasztalható, később azonban gyulladás alakulhat ki. Ezért minden nagyobb fogtörést érdemes mielőbb kivizsgáltatni akkor is, ha a fájdalom átmenetileg csillapodik.
Egy hasonló sérülés esetén sokan azonnal egy balesetre gyanakodnak, pedig a fogak jelentős része belülről gyengül meg. Az előrehaladott szuvasodás fokozatosan roncsolja a kemény szöveteket, így akár rágás közben is letörhet a fog egy része.
Ilyenkor a sérülés gyakran nagyobb kiterjedésű, mert a fog szerkezete már a törés előtt is veszített stabilitásából. A vizsgálat során azt is meg kell állapítani, mekkora mennyiségű egészséges foganyag maradt meg, hiszen ez alapvetően meghatározza a helyreállítás lehetőségét.
A diagnózis felállításához minden esetben részletes vizsgálat szükséges, melynek során a szakember az alábbiakat veszi figyelembe:
Szükség esetén digitális röntgenfelvétel készítésére is szükség lehet, ami segít feltárni a szabad szemmel nem látható elváltozásokat is.
A cél lehetőség szerint minden esetben a letört fog vagy törött fog megőrzése, a konkrét kezelés kiválasztása azonban mindig annak állapotától és a sérülés jellegétől függ.
Ha csak kevés foganyag hiányzik, megfelelő megoldást jelenthet az esztétikai fogtömés, ami visszaadja a fog eredeti formáját és funkcióját. Az alkalmazott anyag színe a természetes foghoz igazítható, ezért a javítás szinte észrevétlen marad.
Előfordul, hogy a törés már túl nagy ahhoz, hogy hagyományos restaurációval tartós eredményt lehessen elérni. Ilyenkor szóba kerülhet egy esztétikus betét (inlay/onlay), ami lenyomat vagy digitális szkennelés alapján, egyedileg készül, így pontosan illeszkedik a megmaradt foghoz, és hosszú távon is stabil megoldást biztosít.
Nagyobb kiterjedésű sérülések esetén, ha a gyökér egészséges, a megmaradt foganyag megerősítésére korona készülhet. Ez teljes borítást (és védelmet) biztosít a megmaradt fognak, helyreállítva a rágóképességet.
Ha a vizsgálatok alapján a fogbél visszafordíthatatlanul károsodott, a kezelés első lépése a gyökérkezelés lehet. Ennek célja a fertőzött szövet eltávolítása, a gyökércsatornák megtisztítása és lezárása, hogy a fog hosszú távon is megtartható legyen. Ez után alakítható ki az az alap, melyre a korona kerül.
Súlyosabb – de szerencsére ritkább – esetekben a fog már nem menthető meg, így annak eltávolítása lehet a legjobb megoldás.
Erre az alábbi esetekben kerülhet sor:
A letört fog eltávolítása után fontos mielőbb gondoskodni a hiány pótlásáról, mert a szomszédos fogak is elmozdulhatnak, valamint a rágófunkció is romolhat. Szerencsére ma már rendkívül hatékony megoldások léteznek: ilyen a fogimplantátum beültetése, ami megfelelő csontállomány esetén stabil alapot biztosít az új fog számára. Emellett más fogpótlási lehetőségek is rendelkezésre állnak, melyeket mindig az egyéni adottságok alapján választanak ki.
Az első órákban tett lépések sokat számíthatnak a későbbi kezelés sikerében.
Érdemes az alábbiakat megtenni:
Minél hamarabb vizsgálják meg a sérülést, annál több lehetőség áll rendelkezésre a fog megmentésére. A korai diagnózis jelentősen növeli annak esélyét, hogy a saját fog hosszú éveken át megőrizhető maradjon – a BMC Fogászatnál ez az elsődleges cél.
Nem feltétlenül. Ha kizárólag a zománc sérül, akár teljesen panaszmentes is lehet a fog. A mélyebb törések gyakrabban járnak érzékenységgel vagy fájdalommal.
Lehetőleg még aznap vagy legkésőbb néhány napon belül. A gyors vizsgálat segít megelőzni a további károsodást.
Bizonyos esetekben igen. Ennek lehetősége attól függ, hogy mekkora a letört rész, milyen állapotban maradt meg, valamint hol helyezkedik el a törés.
Nem minden esetben, de mélyebb sérülés vagy gyökértörés gyanúja esetén nagy segítséget jelent a pontos diagnózis felállításában.
A rendszeres fogorvosi ellenőrzés, a szuvas fogak időbeni kezelése, valamint sportolás közben a fogvédő használata jelentősen csökkenti a fogtörések kockázatát.
Igen. Az arra hajlamos személyeknél a kövek újra kialakulhatnak, különösen akkor, ha a mandulák szerkezete kedvez a lerakódások felhalmozódásának. Ezt véglegesen a mandulák eltávolítása akadályozhatja meg.
Kérjük adja meg adatait, illetve válassza ki, hogy milyen kezelésre szeretne időpontot foglalni. Megjegyzésben kérjük jelezze felénk, hogy e-mailben vagy telefonon kereshetjük Önt.
Páciens koordinátoraink, pár órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségeik egyikén.
Időpont egyeztetés után megerősítő üzenetet kap email címére a megbeszélt időpontja részleteiről.
Találjuk meg együtt az Ön számára a legjobb megoldást!
Tudj meg mindent a lehetséges fogszabályozó kezelésedről!